Szeretek a konyhában hosszasan pepecselni, de sokszor sajnos nincsen rá időm. Ekkor szoktam a gyorsan elkészíthető receptekhez nyúlni, mert nekem ilyenkor is fontos, hogy finomat, és egészségeset együnk. Ez is egy ilyen recept. Amíg a hús sült, addig összedobtam a salátát, és már lehetett is azon nyomban tálalni. Ennyire egyszerű! :-DD
Hozzávalók:
a roston sült csirkemellhez:
- 2 nagyobb szelet csirkemell
- só
- frissen őrölt fekete bors
- olívaolaj
a salátához:
- 40 dkg csicseriborsó (konzerv)
- 2 ek. frissen aprított bazsalikom
- 2 ek. frissen aprított petrezselyem
- 2 ek. citromlé
- 4 ek. olívaolaj
- 1 gerezd fokhagyma
- 3 dkg reszelt parmezán
- só
- frissen őrölt bors
Elkészítése:
A csicseriborsót alaposan lecsepegtetjük, majd összekeverjük a bazsalikommal, a petrezselyemmel, a citromlével, az olívaolajjal és a zúzott fokhagymával. Megszórjuk a parmezánnal, újból összeforgatjuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és tálaljuk.
Ha van időnk, a csirkemellet egy éjszakára joghurtba bepácolhatjuk, hogy sokkal omlósabb legyen. Én most siettem, így ez elmaradt. A hús mindkét oldalát forró serpenyőben egy kevés olívaolajon pirosra sütöttem, közben ízlés szerint sóztam, borsoztam. Szeletekre vágva tálaltam csicseriborsó-salátával.
Forrás: A saláta receptjét a TV Paprika Magazin 2011. augusztusi számában találtam, a csirkemellet pedig hozzágondoltam.
Izgalmas kombinációs, finom lehet
VálaszTörlésNagyon guszta lett. :)))
VálaszTörlésJó a saláta. Csak ne lenne fehér holló a csicseriborsó úgy szárazon mint konzerv megjelenítésben
VálaszTörlés