Egyéb érdekességek...rólam

2011. augusztus 9., kedd

Fűszeres limoncello



A finom borokon kívül - mint azt már korábban is írtam - egyáltalán nem iszom alkoholt, viszont főzéshez, sütéshez, fagylaltokhoz előszeretettel használom, és ajándékba is szívesen adom. Két hete tettem szert erre a szép üvegcsére, semmiképpen sem hagyhattam üresen. A limoncellora esett a választásom, alig vártam, hogy leteljen a két hét, mert nagyon kíváncsi voltam már az ízére. Két nagyobb üvegcsét töltöttem tele, ebből az egyiket elajándékoztam, a másikkal pedig komoly - egyelőre még titkos :-D - terveim vannak. Be kell, hogy valljam nektek, annak ellenére, hogy nem rajongok az alkoholokért, azért megkóstoltam, és nagyon elnyerte a tetszésemet. Kellemesen citromos, fűszeres...igazi nyári hangulatot idéző itóka!  


Hozzávalók:

  • 6 citrom (lehetőleg kezeletlen)
  • 7 dl ízesítetlen vodka
  • 1 fahéjrúd
  • 3 egész szegfűszeg
  • 3,5 dl víz
  • 15 dkg cukor

Elkészítése:


A citromokat vékonyan meghámozzuk, a fehér résznek nem szabad belekerülnie, mert attól a likőrünk keserű lesz. Beledobáljuk a citromok héját, a fahéjat és a szegfűszeget egy lezárható üvegbe, ráöntjük a vodkát, majd szorosan lezárjuk. Két hétig érleljük, ennek elteltével a cukorból és a vízből szirupot főzünk. Ha a szirup teljesen kihűlt, összekeverjük a citromos vodkával. Szűrőn átszűrve díszes üvegekbe töltjük. Fogyasztás előtt a mélyhűtőbe téve jól behűtjük - a poharakat is -, így a legfinomabb! :-DD


Forrás: Dolce Vita: Limoncello

2 megjegyzés: