Egyéb érdekességek...rólam

2010. december 5., vasárnap

Meggyes trüffeltorta



Szombaton ünnepeltük öcsém 21. szülinapját, és mivel csokitortát "rendelt", így kötelezően ebben gondolkodhattam. Véletlenül jutottam el Kreatorta oldalára, ahol rögtön beleszerettem ebbe a tortába. Pár apró változtatást eszközöltem csak rajta, és mivel mi nagyon kedveljük a meggyet, ezért az is került a krémbe.  És az ünnepeltnek hogy ízlett?!  Oda volt érte, mert üüüüberfinoooom!!! :-DD


Hozzávalók:

a piskótához:

  • 6 tojás
  • 1 csipet só
  • 6 ek. (csapott) cukor
  • 0,5 dl víz
  • 3 ek. (púpos) finomliszt
  • 2 ek. (púpos) rétesliszt
  • 1 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 1 tk. sütőpor

a krémhez:

  • 40 dkg tejcsokoládé (Milka Noisette-t használtam)
  • 4 dl habtejszín
  • 1,5 csomag habfixáló
  • magozott, lecsepegtetett meggy (befőttből)


a díszíthéshez:

  • cukorgyöngy (pl. Dr. Oetker)





    Elkészítése:

    a piskóta:


    A hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek!


    1. A sütőt bemelegítjük. (180°C)

    2. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásokat csipet sóval kemény habbá verjük.

    3. A tojássárgájákat a cukorral fehéredésig verjük. Belekeverjük a vizet.

    4. A lisztet, a kakaót és a sütőport elegyítjük és rászitáljuk a tojásfehérjére. Ráöntjük a tojássárgáját, majd mindhárom alkotóelemet lyukas fakanállal, körkörös mozdulatokkal, óvatosan összekeverjük.

    5. Sütőpapírral, vagy vajjal, liszttel kibélelt (26cm - es, ha magasabb piskótát szeretnénk értelemszerűen kisebb formába) tortaformába öntjük, és közepes lángon megsütjük. (Kb. 20-25 perc) A sütő ajtaját, ha nagyon fontos, csak a sütés vége felé nyissuk ki, különben összeesik a tésztánk.





    Tipp: A piskótát megsüthetjük előző este is!


    a krém:


    A krémet az összeállítás előtti este készítjük el!


    1. A csokoládét felolvasztjuk a tejszínnel, kötelezően előző este és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

    2. Másnap a csokoládés tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük.

    3. A Krémet 2 részre osztjuk. Az egyik felébe belekeverjük a lecsepegtetett, félbevágott meggyet.


    Összeállítás:


    1. A tortalapot félbevágjuk, és megkenjük a meggyes krémmel.

    2. Ráhelyezzük a másik lapot, és a tetejét, oldalát bevonjuk a krém másik felével.

    3. Én most rusztikusra vettem a figurát, és csak egy kanál segítségével vittem fel rá a krémet. Díszítésként a tetejére fehér cukorgyöngyöt szórtam.

    4. Szeletelés előtt tegyük néhány órára hűtőbe!



    Megjegyzés: 8-9 ember bőven jól lakik belőle! Rendkívül kiadós édesség! :-)))


    Forrás:

    • az eredeti trüffeltorta receptje itt
    • a kakaós piskóta receptje pedig itt található.


      20 megjegyzés:

      1. Ez tényleg egy nagyon finom torta,meg jól is néz ki,ügyes vagy!

        VálaszTörlés
      2. Hát ez milyen jól néz ki!!! Úgy ennék egy szeletkét, de nyilván morzsányi sincs belőle, pláne ahogy a krémet olvasom... hű de finom lehetett!
        És olyan szép képet készítettél róla!!

        VálaszTörlés
      3. Nagyon jó lett,ügyes vagy:))
        és...

        Boldog Születésnapot az öcsédnek.:))

        VálaszTörlés
      4. Nagyon szép, ennék belőle szívesen!

        VálaszTörlés
      5. Igazi csokis krém!:-)Nagyon fincsi lehet!

        VálaszTörlés
      6. Boldog születésnapot az ünnepeltnek! Igazi ünnepi csupa-csoki torta lett. Mentem a receptet.

        VálaszTörlés
      7. Gyönyörűséges!! Kár, hogy felvágva nem láthatjuk. Isten éltesse az öcsikét!:)

        VálaszTörlés
      8. 40 dkg csoki :-) Kétszer is megnéztem, jól látom-e! Tudtok élni, zseniális ez a cucc! Nyami :-)

        Tesódnak boldog szülinapot :-)

        VálaszTörlés
      9. Húúú ez nagyon finom lehetett :-)))
        Imádom az ilyen krémeket!

        VálaszTörlés
      10. Csodaszép, és csoda finom lehet. Imádnám, így ahogy van meggyel együtt.:)

        Boldog születésnapot az öcsédnek!!

        VálaszTörlés
      11. Isten éltesse a testvéred, csudafini lehet a torta!:-))

        VálaszTörlés
      12. Milyen fincsi lehetett... csak elképzelni tudom :) -sajnos

        VálaszTörlés
      13. Hát az a 8-9 ember kissé túlzás lenne ha én is a csoportban lennék. :) Alapból vinném ennek a gyönyörűségnek a felét.
        Isten éltesse a tesódat! :)

        VálaszTörlés
      14. Nagyon gusztusos, latszik rajta, hogy uberfinom :)

        VálaszTörlés
      15. Trüffel krém nálam mindig jöhet.

        VálaszTörlés
      16. Milyen csodás, és olyan guszta! Vittem!

        VálaszTörlés
      17. Dejódejódejó! Örülök, hogy "jártál nálam" és elkészítetted ezt a tortát. Nekem is nagy kedvencem! A meggytuning jó ötlet, biztos kipróbálom.

        VálaszTörlés