Egyéb érdekességek...rólam

2011. május 5., csütörtök

Piskótatekercs baracklekvárral töltve



A húsvéti menü részeként - a család nagy örömére - sütöttem barackos Charlotte -tortát is, melynek ez a piskótatekercs az alapja.  A receptet Ms. Poppytól kölcsönöztem, nagyon bevált, klassz recept. Igaz, nekem nem lett olyan szép a tésztám, mint Ms. Poppyé, de azért igyekeztem. :-D 

Ms. Poppy! Neked pedig utólagosan is köszönöm! :-D


Hozzávalók:


egy gáztepsi méretű piskótához

  • 6 db tojás
  • 6 ek. cukor
  • 6 ek. liszt
  • 3 ek. víz


a töltelékhez

  • 35-40 dkg tetszőleges ízű lekvár


Elkészítése:

Melegítsük elő 1. a sütőt 180 fokra. Egy jókora tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Mérjünk ki minden hozzávalót és tegyük elérhető közelségbe. A piskótatészta elkészítése pontosan 10 percet vesz igénybe. Verjük kemény habbá a tojások fehérjét. (Jó hideg tojásokat használjunk, akkor biztos, hogy szép, kemény habot kapunk. A másik titok: ne kerüljön egy cseppsárgája sem a tojásfehérjéhez.)

Ezután adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd a cukrot is. Persze közben folyamatosan keverjük. Kb. 6-7 perc elteltével 3 ek. vizet is keverjünk bele, majd alacsony fokozaton apránként a lisztet is adjuk a masszához. Keverjük simára az egészet. Akkor végeztünk jó munkát, ha apró buborékok jelennek meg a massza tetején. Egyenletesen oszlassuk el a masszát az előkészített tepsiben, majd toljuk az előmelegített sütőbe.
 
Sülés közben ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert akkor összeesik a tészta. Kb. 15 perc alatt szép aranybarna lesz a piskóta teteje, de egy belebökött hústű segítségével gyorsan megállapítható, hogy tényleg átsült-e. Ha igen, már nem fog a tészta a tűre ragadni. Sima felületre terítsünk tiszta konyharuhát, enyhén szórjuk meg porcukorral (kakaós piskótánál kakaóporral), erre borítsuk (fejjel lefelé) a piskótánkat. A sütőpapírt óvatosan húzzuk le róla, majd hosszabbik oldala mentén - még melegen - szorosan tekerjük fel. Így hagyjuk kihűlni. Aztán szépen göngyöljük ki, töltsük meg a lekvárral, majd ismét szorosan tekerjük fel, kis időre hagyjuk pihenni. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral.


Korábbi piskóta receptem: 

8 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett
    Én is ezt a piskótareceptet használom és csodásan bevált :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem pedig gyönyörű! Örök kedvenc....

    VálaszTörlés
  3. Szerintem meg igen is szép lett, sőt, szebb!
    Csodaszép sárga színe van, és csábítóan tekeredik.:)
    Nagyon örülök, hogy neked is bevált ez az egyszerű recept. Nálunk is gyakran készül, Mr. P. egyenesen imádja.:P

    VálaszTörlés
  4. Na, ez nem sikerült még nekem soha! Vagy a feltekerésnél vagy a töltésnél repedt szét.
    A Tiéd viszont nagyon szép!!

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon szép lett!
    Mindig az jut az eszembe a piskóta tekercsről,még a lányaim kicsik voltak, annyira szerették ezt a süteményt hogy képesek voltak egy piskóta tekercset 1-2 óra alatt megenni!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép!!! Imádom, és milyen régen sütöttem már, köszi az ötletet, holnap neki is állok a sütésnek.:)

    VálaszTörlés
  7. Ez a süti amilyen egyszerű olyan finom.Változatosan lehet tölteni.Mi a csoki krémeset is nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés