Házi diós marlenka...

... a diós marlenka számomra A SÜTEMÉNY. A legfőbb kedvenc. Elszomorít azonban az, hogy a környéken (értem ezalatt Keszthelyt és Zalaegerszeget) képtelenség elfogadható minőségű (nem mű ízű, nem gejl és nem száraz tésztájú) diós marlenkát találni, sajnos. Márpedig azért, hogy finom és vállalható minőségű diós marlenkát egyek, nem fogok elkirándulni Budapestig. Úgyhogy megbarátkoztam a gondolattal, hogyha enni akarok diós marlenkát (márpedig enni akarok) nekem kell sütnöm. Kerestem receptet a neten (első nekifutásra Giziét próbáltam ki), gyűjtöttem egy kis bátorságot, mert az bőven kell ehhez a nem éppen az egyszerű elkészítési módjáról híres, sőt kifejezetten macerás süteményhez. Egy délelőttöt, illetve néhány órát a délutánból mindenképpen rá kell szánni (ráadásul még a pihentetési időt is türelemmel ki kell várni, /ami nekem nem nagy erősségem ugyebár, de néha azért muszáj egy kis önmérsékletet tanúsítanom/ nem lehet rögtön nekiesni). Ha a végeredményt nézem, megéri elkészíteni. A kezdő konyhatündérek ne rögtön ezzel próbálkozzanak (szerintem), persze nem kizárt, hogy nekik is sikerül, de azért némi gyakorlat, odafigyelés, idő és türelem kell hozzá. A receptet hűen követve (meg is lepődtem magamon, hogy ezt, hogy sikerült összehoznom; ezek szerint vannak még csodák?!) egy nagyon finom desszertet kapunk, ami méltó befejezése lesz (legalábbis remélem; még csak én teszteltem) a ma esti menünknek. Szóval, tessék bátorságot gyűjteni, és elkészíteni! Überszuperfinom!

Engedjétek meg, hogy néhány szóban arról is elmélkedjek, mi lesz a blog további sorsa. Korábban már írtam arról, hogy a 2013-as év sok változást hoz az életemben. Akkor még úgy gondoltam, bejezem a blogos ténykedéseimet. Aztán a megszámlálhatatlan mennyiségű levél, komment (közel 150), és a növekvő nézettségi statisztikák (naponta több mint 1000-en vagytok kíváncsiak a receptjeimre) hatására fontolóra kellett vennem a dolgot, és úgy döntöttem, hogy az elkövetkezendő esztendőben is folytatom a sütést-főzést, dokumentálást, csak a megszokottakhoz képest lényegesen "csökkentett üzemmódban", kevesebb recepttel. A kivitelezést meg még kitalálom. Ez a része nem lesz egyszerű, de megoldom...valahogy. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt időszakban követett, olvasott. Sokat jelentett számomra az a sok kedvesség, jó szó, amit tőletek kaptam itt a blogon és a facebookon egyaránt...

Többen is kértétek, hogy mutassam meg, hogy is néz ki Mézigörl valójában. Ennek most - egy fénykép erejéig - eleget is teszek. Legyen ez az én karácsonyi ajándékom...nektek...

Mézigörl...

No, de elég legyen a szövegből, ennyit nem is szoktam írni, inkább bepötyögöm a beígért, isteni finom házi diós marlenka receptjét. Ezzel szeretnék nektek

 békés, boldog, szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kívánni!

Hozzávalók:


a tésztához:

• 45 dkg liszt
• 15 dkg házi vaníliás porcukor
• 3 ek. akácméz
• 10 dkg vaj
• 2 db tojás
• 1 púpos ek. szódabikarbóna
• 1/2 ek. 20%-os ecet

a krémhez:

• 2 csomag vaníliás pudingpor
• 7 dl tej
• 25 dkg vaj
• 15 dkg pirított, darált dió
• 50 dkg karamell

a karamellhez: 

• 1 liter zsírós tej (fele tejszín is lehet)
• 30 dkg cukor
• 1 rúd vanília kikapargatott magjai

továbbá:

• mandulalikőr (amaretto) a lapok megkenéséhez
• kb. 5 dkg pirított, darált dió az utolsó lap szórásához

Elkészítése:

A karamellt érdemes előző nap elkészíteni, hogy legyen ideje lehűlni, besűrűsödni. Ehhez a tejet és a cukrot nagyobb lábosba öntöm, hozzáadom a vaníliarúd kikapargatott magjait, és a vaníliarudat (ezt majd a végén kiveszem). Folyamatos kevergetés mellett felforralom (lángelosztót is alá lehet tenni, hogy biztosan ne égjen le), kisebb lángra véve kb. 2 óra alatt sűrűre főzöm. Közben 10 percenként, kézi habverővel átkeverem. Teljesen kihűtőm. 

Egy kevés tejben, külön tálban feloldom a pudingport. A tejet felforralom, majd az előzőleg simára kevert pudingporral, állandó kevergetés mellett, besűrítem. Ezt is teljesen kihűtöm, közben többször átkeverem, hogy ne bőrösödjön be a teteje.  (Lehet folpackot is a tetejére tenni.)

A puha vajat kihabosítom, hozzákeverek 2-3 evőkanál pudingot. Amikor már krémes állagúvá kezd válni, apránként belekeverem a többit, végül a teljesen kihűlt karamellt és a darált diót.  

A tészta lapokat is nyugodtan el lehet készíteni előre. A mézet, a porcukrot, a vajat, a kissé felvert tojásokat fém keverőtálban, gőz felett homogénné olvasztom, langyosra visszahűtöm. A szódabikarbónát összekeverem az ecettel. Nem kell megijedni, nagyon büdös, csípős szaga lesz. A vajas keverékkel együtt beledolgozom a lisztbe (ha szükséges egy kevés lisztet még lehet hozzáadni; nekem nem kellett). A masszát hat egyforma részre osztom, lisztezett deszkán 1 mm vékonyra nyújtom, villával megböködöm. Sütőpapíros lemezen (vagy a tepsi hátán), úgy ahogy a mézes lapokat is, előmelegített sütőben (180°C) 5-8 perc alatt megsütöm. Hagyom őket kihűlni. Egy nagyobb, a hűtőbe beférő tálcára sütőpapírt teszek, erre fektetem az első lapot. Megkenem mandulalikőrrel, a krém 1/6-ával (nekem egy kicsit "elromlott" a szemmértékem, mert a krémet nem igazán sikerült 6 részre osztani; úgy látszik ezt a lépést még igencsak be kell gyakorolnom; az élvezeti értékén szerencsére nem sokat rontott). Rátettem a következő lapot, egy kicsit lenyomkodtam, majd megint mandulalikőr, krém, lap következett...a legfelső lap tetejére is krémet kenek, és megszórom nagyjából 5 dkg pirított, darált dióval. Ízlés szerint persze lehet többet is. Egy éjszakára (legalább; aki türelmesebb várhat többet is; én nem bírtam tovább kóstolás /és fényképezés/ nélkül) hűtőbe vagy a kamrába teszem. Tálaláskor tetszőleges szeletekre vágom (ezt a mozzanatot szépen kivitelezni eddig még egyetlen sütimnél sem sikerült, dehát a falusi sütő-főző parasztlányok sem tökéletesek, ugyebár; ezen a téren is van tehát még mit fejlődnöm). Ez van. 

Szóval az elkészítése nem egy szimpla történet, de azért nem is annyira lehetetlen, mint ahogy azt korábban feltételeztem. Amúgy nagyon finom, tényleg. Nem is értem, hogy eddig miért nem álltam neki?! Lényeg: többé nem eszem cukrászdában diós marlenkát /sem; mert lassan a csökkenő színvonal miatt már semmit sem :-((( (hacsak el nem jutok a pesti kedvenc diós marlenka és süti lelőhelyemre; ez pedig azért mostanság elég ritka, így marad a házi sütés, amit én persze egy cseppet sem bánok)/.

Most egy kis pihenő jön: költözöm, vizsgázok egyet-kettőt, úgyhogy - a nagy bánatomra - a konyhai jelenlétem az elkövetkező 3-4 hétben a minimálisra szorítkozik. Talán néhány szilveszteri finomság még idén belefér, meglátom. Addig is nézelődjetek bátran a korábbi receptjeim között...