Egyéb érdekességek...rólam

2010. szeptember 26., vasárnap

Rozskenyér 1.

Az öcsém a hétvégén újabb feladattal bízott meg: süssek neki rozskenyeret. Több receptet is elolvastam (Limaráét, e-Margitét), és ezekből alkottam meg az általam elkészített verziót. Első nekifutásra nem is sikerült annyira rosszul, sőt a családtól még dicséretet is kaptam érte. Nekem egy bajom volt csupán vele, nem tetszett a formája. Ugyanis elméreteztem a jénai tálat, így a korábbi kenyereimhez képest, kissé laposra sikeredett, de majd legközelebb okosabb leszek: kisebb, kerekebb formát választok. Krémsajttal, prosciutto sonkával, zöldségekkel körítve tálaltam.




Hozzávalók:
  • 30 dkg öregtészta (rozskenyérhez)
  • 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 10 dkg BL 80 liszt
  • 2 ek olívaolaj
  • 2 ek burgonyapehely
  • 24 dkg joghurt (meglangyosítottam és ebben kevertem el az elmorzsolt élesztőt, hagytam 15 percig pihenni)
  • csipet aszkorbinsav
  • 2 dkg élesztő
  • 1 tk só
  • 1 tk méz


Elkészítése:

  1. A fenti hozzávalókból nagyjából 20 perc alatt sima, ruganyos tésztát dagasztottam, kilisztezett kelesztőtálban hagytam duplájára kelni.
  2. Lisztezett deszkára borítottam, jól átdolgoztam, a szokásos módon formáztam.
  3. Lisztezett hurkapálcikával lyukakat szúrtam rá, sütőzacskóba csúsztattam, amit egy nagyobb jénai tálba helyeztem (legközelebb kisebb, kerekebb formát választok, hogy magasabb legyen a kenyerem), majd ismét hagytam duplájára kelni.
  4. Ezután vizet spricceltem - bőségesen - a sütőzacskóba, és 220°C-ra előmelegített sütőbe toltam.
  5. A hőfokot rögtön visszakapcsoltam 200°C-ra, nagyjából 55-60 percig sütöttem.


Forrás: Limara, e-Margit

5 megjegyzés:

  1. De guszta ez így, együtt! Mindegy, hogy milyen formájú, ha finom, nem?

    VálaszTörlés
  2. Hű, ügyes vagy!! A teljes kiőrlésű kenyereimmel nem büszkélkedhetem, de ezt a nagylányomnak mindenképp kipróbálom majd! Guszta lett nagyon!! Köszi szépen!

    VálaszTörlés
  3. Ildy! Köszi, teljesen igazad van, az íz a lényeg, ami viszont szuper, a forma az mellékes! (de azért nem hagy nyugodni... hihi:):) )

    Trinity! Nagyon köszi, hozok még újabb fajta rozskenyeret is nemsokára, ezen kívül lesz még teljes kiőrlésű is stb. Várom a visszajelzésedet, ha elkészítetted! :):)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom lehet, bármilyen formában süljön

    VálaszTörlés
  5. Bianka, teljesen igazad van! Csak tudod...az a fránya maximalizmusom...:)

    VálaszTörlés