Egyéb érdekességek...rólam

2011. május 31., kedd

Cseresznyés, mandulás ricottatorta



Az idei cseresznye szezon sem telhet el anélkül, hogy ne készítsek valamilyen finomságot belőle. Ezúttal a ricottatortára esett a választásom, mert volt még két doboznyi a hűtőben, amelyek sürgős felhasználásra vártak. Ha pedig cseresznye, akkor természetesen fekete cseresznyéből készült lekvárt is kellett tennem bele (annyira imádoooom! :-DDD). Nagyon kellemes, egy cseppet sem "gejl" tortát sikerült improvizálnom. Egyszerű és nagyszerű (legalábbis szerintem)! Fontos, hogy egy éjszakát pihenjen a hűtőben, mert így érnek össze igazán az ízek! :-D


Hozzávalók:

a piskótához:

  • 8 tojás
  • 8 ek. liszt
  • 8 ek. cukor
  • 4 ek. víz

a krémhez:

  • 500 g ricotta
  • 6 dl tejszín
  • fekete cseresznye lekvár
  • 2 ek. rum
  • 500 g friss, magozott cseresznye (jó érett legyen) + néhány szem nem magozott a díszítéshez
  • 75 g szeletelt mandula + a díszítéshez
  • 1 csomag Zselatin fix

Elkészítése:


A tészta hozzávalóiból a már megszokott módon 26 cm-es kapcsos tortaformában piskótát sütünk. Hagyjuk kihűlni, majd 2 részre vágjuk.

A krémhez a tejszínt habbá verjük. A ricottát habverővel krémesre keverjük, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot és a zselatint. A masszát elfelezzük. Az egyik felébe annyi lekvárt keverünk, amennyit az ízlésünk megkíván. Ebbe a részbe forgatjuk a magozott cseresznyét és a szeletelt mandulát is. Egy kicsit félretesszük. A tészta egyik felét tortatálra helyezzük, 4 evőkanál lekvárt kikeverjük a rummal, és megkenjük vele a tésztát. Rásimítjuk a cseresznyés krémet, majd befedjük a másik piskóta lappal, amit ugyancsak megkenünk rumos lekvárral.

A krém másik felével bevonjuk a tortánk oldalát és tetejét, próbáljuk meg egyenletesen elsimítani. A maradék masszát habzsákba töltjük, a tortát elképzelésünk szerint díszítjük. Mindegyik közepébe 1 szem cseresznyét nyomunk. Legvégül pedig behintjük szeletelt mandulával. Éjszakára hűtőbe tesszük, hogy az ízes jól összeérjenek. Szeletekre vágva kínáljuk.


    2011. május 29., vasárnap

    Sour Cherry Cheesecake


    A kekszes alapú sajttorták terén ez az első próbálkozásom. Ma délben grillezni fogunk, úgy gondoltam, hogy ez a torta kiváló záró akkordja lehet az ebédünknek. Külalakra szerintem kihoztam belőle a legtöbbet, remélem a kóstolási vizsgán is átmegy majd?! 

    Bármilyen gyümölccsel elkészíthetitek, én most magozott, üveges meggyet választottam, hogy fogyjon a kamrából. 

    A receptet kolléganőmnek, Juditnak ajánlom! Remélem ő is elkészíti?! :-DD


    Hozzávalók:


    a kekszes alaphoz:

    • 300 g mézes keksz (pl. Győri)
    • 75 g olvasztott vaj
    • 1 csipet só
    • 1 csipet fahéj

    a sajtos részhez:

    • 500 g mascarpone
    • 750 g ricotta
    • 7 egész tojás
    • 2 ek. vanília-kivonat
    • 150 g méz (lehet több is)
    • 80 g kukoricakeményítő

    a meggyes részhez:

    • fél üveg magozott meggy vagy 500 g friss meggy
    • 1 piros tortazselé dr. O'etker
    • 250 ml meggylé
    • ízlés szerint fahéj

    Elkészítése:
     
    Először a kekszes alapot készítetjük el. A kekszet robotgéppel összetörjük. Le is lehet darálni, vagy ha a felgyülemlett feszültséget akarjuk levezetni, akkor egy erősebb zacskóba tesszük és sodrófával addig püföljük, amíg icipici szemcsékké nem törik. A vajat felolvasztjuk, és jó alaposan összeforgatjuk a keksszel. Fahéjjal és egy csipet sóval ízesítjük.

    Egy 26 cm-es, kapcsos tortaformát alaposan kivajazunk, kívül jó alaposan alufóliába csomagoljuk, beleöntjük a morzsát, és egy kerek, lapos aljú pohárral egyenletesre nyomkodjuk. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük. Amíg sül a kekszes alap, elkészítjük a tölteléket.

    A mascarponét és a ricottát robotgéppel magas fokozaton keverjük, egyesével hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel alaposan elkeverjük. Belecsorgatjuk a mézet, a vaníliakivonatot, majd ezekkel is elkeverjük. A végén adjuk hozzá a kukoricakeményítőt. Újabb alapos keverés, és már önthetjük is a tortaformába.

    A formát egy nagyobb tepsibe helyezzük, a tepsit felöntjük forró vízzel: addig érjen a víz, ameddig a töltelék. Az előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 1 órán át sütjük. Akkor jó, ha a teteje megszilárdul, de a belseje kissé még rezgős. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni.

    A meggyet lecsepegtetjük, a levéből felfogunk 2,5 dl-t. A tortazselé hátulján található leírás szerint elkészítjük. Egy csipet fahéjjal ízesítjük. A kihűlt torta tetején elrendezgetjük a meggyet, ráöntjük a zselét, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Leügyeskedjük róla a karimát, ha kell előtte egy éles késsel az oldalát meglazítjuk. Szeletekre vágva tálaljuk.


      2011. május 28., szombat

      Aszalt paradicsomos, lila hagymás foccacia



      Az esti borozgatások, sörözgetések vagy akár a nyári grillezések (szerintem) elmaradhatatlan étele a focaccia. Én - személy szerint - a pizzánál sokkal jobban szeretem. Ezerféleképpen variálható, és hipp-hopp elkészíthető, és nem feltétlenül kell hozzá mesterszakácsnak lenni. Mindig Dolce Vita receptjét használom, nekem nagyon bevált. Aki esetleg még soha nem próbálta volna, készítse el, mert kihagyhatatlan! Szerintem langyosan a legfinomabb! :-DD


      Hozzávalók:

      • 40 dkg BL 80-as fehérliszt, 
      • 10 dkg durumliszt (ha nincs, akkor a teljes mennyiség BL 80-as legyen), 
      • 3,5 dl víz, 
      • 1 evőkanál méz, 
      • 7gr szárított élesztő (nálam a DM-ben kapható Alnatura), 
      • 2 evőkanál olívaolaj (nálam az aszalt paradicsom olajából)
      • durva tengeri só, bors
      • olívaolaj (az aszalt paradicsoméból)
      • 4 közepes lila hagyma
      • kakukkfű

      Elkészítése:


      A szárított élesztőt és 1 evőkanál lisztet 1 dl mézes vízben felfuttatunk (azaz "gyorskovászt" készítünk).  A liszt közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a felfutott élesztőt, és a víz fokozatos hozzáadásával elkezdjük dagasztani. Belecsorgatjuk a 2 evőkanál olajat, ízlés szerint sózzuk, és hólyagos tésztává dagasztjuk. Kelesztőtálban 4 órán át kelesztjük, egyszer közben átgyúrjuk. 3 felé vesszük, mindegyik tésztabucit lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. A kerek pizzasütő formákat kiolajozzuk, beleegyengetjük a kinyújtott tésztát. Megkenjük olívaolajjal, sózzuk, picit borsozzuk, ízlés szerint megszórjuk aszalt paradicsom darabokkal, lila hagymával és kakukkfűvel. Langyos helyen pihentetjük (én úgy 10-15 percet szoktam), ha úgy szeretjük, hogy egy kicsit vastagabb a tészta. 250C-ra előmelegített sütőbe toljuk és kb. 15 perc alatt megsütjük.

      2011. május 22., vasárnap

      Epres-rebarbarás torta


      Még javában tart az eper és a rebarbara szezonja, így én is igyekszem kihasználni, és a lehető legtöbb módon felhasználni. A süti eredetijét Reni alkotta meg, én azonban egy kicsit változtattam rajta. Került bele tönkölybúza, méz és friss eper is.

      Tálaláskor el tudok képzelni hozzá lazán felvert tejszínhabot, fagyit, esetleg mézzel és fahéjjal ízesítettet krémes görög joghurtot is! Nálunk nem utoljára készült, az biztos! :-DDD 

      Reninek (Az élet napos oldala) pedig köszönöm! :-D

      Hozzávalók:


      egy 24 cm-es tortaformához

      • 125 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
      • 125 g sima liszt
      • 100 g olvasztott vaj
      • 140 g méz
      • 60 g barna nádcukor
      • 1 tojás
      • 250 g joghurt
      • 50 g tejföl
      • 1 tk. szódabikarbóna
      • 1 tk. fahéj
      • 2 marék eper
      • 4 marék rebarbara

      Elkészítése:
       
      A tojást habosra keverjük a mézzel és a cukorral, majd folyamatosan hozzácsorgatjuk az olvasztott vajat is. Belekeverjük a tejfült, a joghurtot és a sóval, a fahéjjal és a szódabikarbónával elkevert lisztet. Legvégül hozzáadjuk a rebarbarát és az epret. Szilikonformába töltjük, és 180°C-on kb. 35 percig (vagy tűpróbáig)sütjük. Ha kihűlt tortatálra helyezzük, és fahéjas porcukorral hintjük.





        2011. május 21., szombat

        Rántottatekercs spárgával


        Túlzás, hogy tekercs, csak valami olyasmi. Annak ellenére, hogy a tálalás most nem annyira lett szép (kicsit elméreteztem a tojáslepény nagyságát, így nem tudtam rendesen feltekerni), istenire sikeredett ez az étel. Hétvégéken pompás egy kiadós reggelinek, vagy hét közben egy könnyű ebédnek. Lehet még bele tekerni sonkaszeleteket is, kinek, ahogy tetszik...

        Hozzávalók:


        a rántottatekercshez:

        • 4 tojás
        • 4 ek. tej vagy tejszín
        • só, őrölt fektet bors
        • olívaolaj

        a töltelékhez:

        • 8-10 szál zöld spárga
        • citromlé, 1 tk. méz
        • 8 kisebb kocka brie sajt
        • 150 g cottage cheese
        • kakukkfű, majoránna, só, bors

        Elkészítése:

        A tojásokat verjük fel a tejjel, a sóval és a borssal. Teflon serpenyőbe öntsünk egy kevés olívaolajat, majd süssük meg benne a tojást. Ne kevergessük, hagyjuk, hogy egybe maradjon.

        A megtisztított spárgát sóval, citromlével, mézzel ízesített vízben pároljuk roppanósra. 

        A cottage cheese-t keverjük össze ízlés szerint sóval, borssal, kakukkfűvel, majoránnával és a kockákra vágott brie sajttal. Kenjük meg vele a tojáslepényüket, fektessük rá a spárga darabokat, majd amennyire tudjuk, csavarjuk fel.


        Forrás: Az ötlet a Blikk Nők egyik májusi számából való.

        2011. május 19., csütörtök

        Epres-rebarbarás crumble




        Szerintem ez az az édesség, amit egyszerűen nem lehet megunni. Bármilyen gyümölcs remekül passzol hozzá, de nekem akkor is a kissé pikáns, savanykás epres-rebarbarás a kedvencem. :-DD Korábban feltettem már a blogra az almás-körtés, őszies változatát, most is ezt a receptet vettem alapul, csak egészségesebbé tettem a hozzávalóit. Aki még esetleg nem készített volna crumble-t, mindenképpen próbálja ki! Kihagyhatatlan! :-D

        Hozzávalók:


        a morzsához:

        • 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
        • 5 dkg zabpehely 
        • 5 dkg méz vagy barna cukor
        • 10 dkg vaj
        • ízlés szerint fahéj

        a gyümölcsös részhez:

        • 500 g eper
        • 500 g rebarbara, kb. 1,5 cm-es darabokra vágva
        • ízlés szerint méz vagy barna cukor

        a tálaláshoz:

        • vaníliasodó, vaníliafagyi, tejszínhab stb.

        Elkészítése:


        Először a morzsát készítjük el. A kockákra vágott hideg vajat gyorsan elmorzsoltam a liszttel, a zabpehellyel, a cukorral (mézzel), a fahéjjal és a sóval. Akkor jó, ha morzsás, darabos lesz a végeredmény! Késes robotgéppel, ha van, érdemes dolgozni, utána pedig egy kicsit kézzel összenyomkodni a tésztát. Előmelegítettem a sütőt 180°C-ra, a megtisztított, felvagdosott rebarbarát és epret egy nagyobb kivajazott sütőtálba szórtam. Meglocsoltam mézzel (vagy megszórtam barna cukorral), rászórtam a morzsát, végül az előmelegített sütőbe toltam, és nagyjából 30 percig sütöttem (vagy addig, amíg egy kicsit megpirul a morzsa teteje). Pár percet hagytam hűlni, majd vaníliasodóval tálaltam.


        Korábbi crumble receptem:

        2011. május 16., hétfő

        Mézes, joghurtos túrókrém szederrel



        Ha nem vágyon túl édes dolgokra, előszeretettel készítek ilyen könnyű, mézes, gyümölcsös édességeket. Az elkészítése nem nagy művészet, viszont isteni az íze. Tulajdonképpen nem csak szederből készíthetjük, bármilyen idénygyümölccsel kiváló, de nekem most a szederhez volt kedvem. Babapiskóta helyett házi piskótát (pl. maradék piskóta széleket) is használhatunk hozzá. A szedres mellett nekem nagy kedvencem az epres és a málnás változata is. :-DDD


        Hozzávalók:

        • 500 g túró (pl. krémtúró)
        • 375 g görög joghurt
        • 350 g szeder (nálam fagyasztott)
        • ízlés szerint méz
        • babapiskóta
        • frissen facsart citromlé (opcionális)

        Elkészítése:

        A mézet habosra keverjük a túróval és a joghurttal. Ízesíthetjük némi citromlével is, de nem muszáj. A babapiskótát kézzel törjük nagyobb darabokra. Készítsünk elő 6 nagy desszertes poharat. Rakjunk a poharak aljára egy réteg babapiskótát, egy réteg túrókrémet, majd dobáljunk rá fagyasztott szedret, és folytassuk a műveletet addig, amíg el nem fogynak az alapanyagok. A tetejére szeder kerüljön. Tegyük néhány órára hűtőbe, hogy a babapiskóta megpuhuljon, aztán szépen lassan kanalazgassuk el.


        Forrás: Az ötlet a Good Food Magazin 101 csábító desszert című könyvéből származik. 

        2011. május 15., vasárnap

        Spárga buggyantott tojással, mozzarellával és parmezánnal



        A minap elég kockázatos dologra vállalkoztam: buggyantott tojást készítettem. Bevallom...életemben először, de ahhoz képest, hogy első próbálkozás...elképesztően finom. Azért gyakorolnom kell még, hogy egy kicsit szebb legyen a tálalás, de végül is az íz a lényeg...NEM??? :-DDD Remekül passzol hozzá a spárga, a mozzarella és a parmezán. Szóval tessék kipróbálni, igazán klassz előétel! :-DD


        Hozzávalók:


        1 személyre


        • fél csomag zöld spárga
        • citromlé
        • 1 tk. méz
        • 2 tojás
        • mozzarellagolyók
        • reszelt parmezán
        • só, bors
        • 1 liter vízhez 2-3 ek. ecet

        Elkészítése:
        A spárgát megtisztítjuk, és sóval, mézzel, citromlével ízesített vízben roppanósra pároljuk, ha kész van lecsepegtetjük.

        Egy nagyobb lábasban ecetes vizet melegítünk. Egy liter vízhez 2-3 evőkanál ecetet számoljunk. Amikor forrni kezd egy merőkanál segítségével egyenként beleeresztjük a tojásokat. Akkor lesz jó, ha a sárgája egyben marad. 3 perc lassú forralás után egy szűrőkanál segítségével kiemeljük, majd rögtön hideg vízbe tesszük a tojásokat.
        A spárgát tányérra halmozzuk, óvatosan ráhelyezzük a tojásokat, sózzuk, borsozzuk, körberakjuk mozzarellagolyókkal és megszórjuk frissen reszelt parmezánnal.


        Forrás: A buggyantott tojás elkészítését innen lestem el.


        2011. május 14., szombat

        Cukkinis-feta sajtos pite (baconnel, olívabogyóval, lilahagymával)



        Napok óta készülök ennek a bejegyzésnek a megírására, de hol a blogspot romlott el, hol nekem nem volt időm arra, hogy a gép elé leüljek. Jelentem, végre megírtam, és remélem már a blogspot is úgy akarja, hogy ti is láthassátok. :-DD 

        Ezt a pitét már régebben készítettem, igazából a hűtőben található dolgokból improvizáltam. Eszméletlenül finom, és laktató. Egy pohár bort mindenképpen ajánlok mellé! :-D


        Hozzávalók:


        a tésztához:

        • 200 g finomliszt
        • 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt
        • 1 tojás
        • 1 ek. tejföl
        • 150 g vaj


        a töltelékhez:

        • 1 nagyobb cukkini, vékony csíkokra vágva
        • 1 nagyobb és 1 kisebb lila hagyma, karikákra vágva
        • 6-7 szelet bacon, felkockázva
        • 150 g fetasajt
        • 4 szál újhagyma, karikákra vágva
        • 2 dl tej
        • 2 dl tejszín
        • bors
        • oregánó, bazsalikom, kakukkfű
        • olívaolaj
        • kb. 15 szem félbevágott zöld olívabogyó
        • 2 tojás

        Elkészítése:


        A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk, ha szükséges néhány evőkanál fagyos vizet adjunk hozzá, hogy összeálljon. Folpackba csomagoljuk, és legalább fél órát a hűtőben pihentetjük. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy porcelán négyszögletes formát, amelyet előzőleg kivajaztunk, kiliszteztünk (kb. 30x30 cm-es). Villával megböködjük, és félretesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.

        A lilahagymát, az újhagymát és a bacont egy kevés olívaolajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott cukkinit és az egészet addig pároljuk, míg a cukkini teljesen meg nem puhul. Sóval, borssal, oregánóval, kakukkfűvel és olívaolajjal ízesítjük.Félretesszük, hűlni hagyjuk.

        A tejet a tejszínnel, a tojásokkal, egy csipet sóval (vigyázzunk, mert a feta eléggé sós) összekeverjük. A tésztára terítünk egy réteg tölteléket, rámorzsolunk egy kis sajtot, beledobálunk néhány szem olívabogyót, ezt addig folytatjuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Egyenletesen ráöntjük a tojásos masszát, egy kicsit megrázogatjuk, hogy az aljára is lefolyjon. 180°C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul, és a tojásos massza már nem folyik. Kb. 40 perc lehetett. Miután kihűlt, szeleteljük.

        2011. május 11., szerda

        Spárga hollandi mártással


        Újabb spárgás ételt hoztam nektek. Én ebédre fogyasztottam, de kitűnő választás lehet akár egy ebéd vagy egy vacsora előételének is. Nem kell megijedni, egyáltalán nem nehéz elkészíteni. Az íze pedig fantasztikus. Nálunk tutira lesz belőle ismétlés. :-DD

        Hozzávalók:

        • 1 csomag spárga
        • 1 tk. méz
        • citromlé
        • víz
        • 12,5 dkg vaj
        • 2 db tojássárgája
        • 2 ek. fehérbor
        • 1 tk. dijoni mustár
        • só, bors

        Elkészítése:

        A spárgát megtisztítjuk, majd citromos, sós, mézes vízben kb. 10 perc alatt roppanósra pároljuk, kiszedjük, lecsepegtetjük.

        Olvasszuk meg a vajat, majd szűrjük át. Adjuk a tojássárgájához a fehérbort és a mustárt. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk meg. Verjük fel vízgőz fölött, és közben fokozatosan öntsük hozzá a vajat. Keverjük, amíg besűrűsödik.



        Forrás: A hollandi mártás receptje a Blikk Nők konyhájának májusi számában található.

        2011. május 8., vasárnap

        Újhagymás-spárgás frittata



        Ideális vasárnapi reggeli ez az újhagymás-spárgás frittata, de én rendszeresen készítem ebédre is, ha egyedül vagyok itthon. Imádom a spárgát, kár, hogy csak rövid ideig van szezonja, ezért ilyenkor én is igyekszem a lehető legtöbb spárgás ételt elkészíteni. Ezt a tojásos reggelit most friss zöldségekkel, salátával kínáltam...


        Hozzávalók:

        • 3 egész tojás (nálam házi tojások)
        • 3 ek. tej
        • 4 szál újhagyma
        • 4 szál zöld spárga
        • só, bors, szerecsendió
        • olívaolaj
        • camembert sajt kockák tetszés szerinti mennyiségben

        Elkészítése:



        A spárgát megtisztítjuk, a fás részét eltávolítjuk, megmossuk, majd kb. 1,5 cm-es darabokra vágjuk. A hagymát megmossuk, felaprítjuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk, megpirítjuk rajta a hagymát és a spárgát. Közben a tojást és a tejet felverjük, sózzuk. A felvert tojást a piruló zöldségekre öntjük, majd sóval és szerecsendióval ízesítjük. A sütés utolsó 2 percében rádobáljuk a sajtkockákat, és már ehetjük is. Én úgy szeretem, ha a tojás nincsen teljesen átsütve, de mindenki készítse nyugodtan a saját ízlésének megfelelően.


        Korábbi frittata receptem: 


        2011. május 7., szombat

        Barackos Charlotte-torta



        A Ms. Poppytól ellesett piskóta tekercsekből Charlotte-tortát sütöttem még Húsvétkor. Be kell, hogy valljam, még soha nem készítettem ilyen tortát, mert nem mertem rá vállalkozni: gondoltam nehéz elkészíteni. Aztán végül is nagy nehezen rászántam magam, és pozitívan csalódtam. Annak ellenére, hogy a piskótatekercsek megsütése miatt elég időigényes, ez egy nagyon könnyen elkészíthető torta. Ami a legfőbb, hogy elképesztően könnyed, finom. Már alig várom az eperszezont, hogy epres-mascarponés változatban is elkészíthessem. :-))


        Hozzávalók:


        • 2 db 6 tojásos piskótatekercs baracklekvárral töltve
        • 500 g túró
        • 2 dl tejszín
        • 1 cs habfixáló
        • 1 cs zselatin fix
        • 1 citrom reszelt héja
        • ízlés szerint baracklekvár (lehet méz is)
        • 1 nagy üveg őszibarack befőtt
        • tejszínhab és cukorgyöngy a díszítéshez




        Elkészítése:


        A piskótatekercseket az itt leírt módon elkészítjük, majd 7 mm-es vastagságú szeleteket vágunk.

        A túrót villával áttörjük, a tejszínhabot a habfixálóval felverjük, ezután a kettőt összeforgatjuk. Ízlész szerint ízesítjük baracklekvárral, citromhéjjal. Az őszibarackokat (az üveg 3/4-ét, a maradék 1/4 a díszítéshez kell) kockákra vágjuk és a túrókrémbe forgatjuk.

        Egy jénai tálat kibélelünk folpackkal, egyenletesen kirakjuk a piskótával. A túrós masszába keverjük a zselatint, majd az egészet a piskótára öntjük, elsimítjuk. A tetejét kirakjuk a maradék piskóta tekercsekkel, kicsit lenyomkodjuk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap egy tortatartó tálra borítjuk, lehúzzuk róla a folpackot, majd elképzelésünk szerint tejszínhabbal, őszibarackkal, cukorgyöngyökkel díszítjük.

        2011. május 5., csütörtök

        Piskótatekercs baracklekvárral töltve



        A húsvéti menü részeként - a család nagy örömére - sütöttem barackos Charlotte -tortát is, melynek ez a piskótatekercs az alapja.  A receptet Ms. Poppytól kölcsönöztem, nagyon bevált, klassz recept. Igaz, nekem nem lett olyan szép a tésztám, mint Ms. Poppyé, de azért igyekeztem. :-D 

        Ms. Poppy! Neked pedig utólagosan is köszönöm! :-D


        Hozzávalók:


        egy gáztepsi méretű piskótához

        • 6 db tojás
        • 6 ek. cukor
        • 6 ek. liszt
        • 3 ek. víz


        a töltelékhez

        • 35-40 dkg tetszőleges ízű lekvár


        Elkészítése:

        Melegítsük elő 1. a sütőt 180 fokra. Egy jókora tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Mérjünk ki minden hozzávalót és tegyük elérhető közelségbe. A piskótatészta elkészítése pontosan 10 percet vesz igénybe. Verjük kemény habbá a tojások fehérjét. (Jó hideg tojásokat használjunk, akkor biztos, hogy szép, kemény habot kapunk. A másik titok: ne kerüljön egy cseppsárgája sem a tojásfehérjéhez.)

        Ezután adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd a cukrot is. Persze közben folyamatosan keverjük. Kb. 6-7 perc elteltével 3 ek. vizet is keverjünk bele, majd alacsony fokozaton apránként a lisztet is adjuk a masszához. Keverjük simára az egészet. Akkor végeztünk jó munkát, ha apró buborékok jelennek meg a massza tetején. Egyenletesen oszlassuk el a masszát az előkészített tepsiben, majd toljuk az előmelegített sütőbe.
         
        Sülés közben ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert akkor összeesik a tészta. Kb. 15 perc alatt szép aranybarna lesz a piskóta teteje, de egy belebökött hústű segítségével gyorsan megállapítható, hogy tényleg átsült-e. Ha igen, már nem fog a tészta a tűre ragadni. Sima felületre terítsünk tiszta konyharuhát, enyhén szórjuk meg porcukorral (kakaós piskótánál kakaóporral), erre borítsuk (fejjel lefelé) a piskótánkat. A sütőpapírt óvatosan húzzuk le róla, majd hosszabbik oldala mentén - még melegen - szorosan tekerjük fel. Így hagyjuk kihűlni. Aztán szépen göngyöljük ki, töltsük meg a lekvárral, majd ismét szorosan tekerjük fel, kis időre hagyjuk pihenni. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral.


        Korábbi piskóta receptem: 

        2011. május 4., szerda

        Zöldborsós farfalle szalonnával



        Bírom az olaszos ízvilágú, könnyen összedobható, ezerféleképpen variálható kajákat. Ennek a tésztának az elkészítése is alig fél órát vesz igénybe...és már lehet is falatozni. A recept a legújabb Szuflé Magazinból származik, én még azért dobtam hozzá egy nagyobb fej kockákra vágott paradicsomot is. Elkészítése után azonnal tálaljuk, mert szerintem frissen az igazi! :-)) 


        Hozzávalók:

        • 40 dkg farfalle durum tészta
        • 40 dkg zsenge zöldborsó
        • 1 nagyobb paradicsom, felkockázva
        • 15 dkg húsos kolozsvári szalonna
        • 2 gerezd fokhagyma
        • 1 csokor petrezselyem
        • só, bors
        • olívaolaj
        • parmezán a tálaláshoz

        Elkészítése:

        A felkockázott szalonnát pirítsuk meg. Adjuk hozzá a borsót, a szétnyomott fokhagymát, az apróra vágott petrezselymet, sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal. Kevergetve főzzük, amíg a borsó megpuhul, ez kb. 5-8 perc. A végén dobjuk hozzá a paradicsomot is. Főzzük ki a tésztát sós vízben, szűrjük le, keverjük el a borsós feltéttel. Tálaláskor reszeljünk rá parmezánt.

        Forrás: Szuflé Magazin (tavasz)

        2011. május 2., hétfő

        Olasz hagymaleves





        Korábban megígértem, hogy sokkal több leves és főétel fog a blogra kerülni. Mivel az ígéret szép szó..., ezért először az a leves jöjjön, amibe Bill Granger Most te főzz! című könyvének első átlapozásakor beleszerettem. Nem kell hozzá konyhaművésznek lenni, kb. 30 perc alatt összedobható, és nagyon laktató. Ma csak ezt a levest készítettem, de rögtön hozzágondoltam egy brokkolis pennét, desszertnek pedig egy kis tiramisut. Ahh, de nem is ragozom tovább...oda vagyok ezért a levesért! :-DD 

        Hozzávalók:


        4 személyre

        • 60 ml extra szűz olívaolaj
        • 3 g zúzott fokhagyma
        • 6 fej szeletelt hagyma
        • tengeri só
        • 2 tk. morzsolt oregánó
        • 2-3 ek. balzsamecet
        • 1 l tyúkhúsleves

        a tálaláshoz:

        • 4 szelet ciabatta kenyér (nálam frissen sült, tésztájában is sajtos bagett)
        • 150 g Fontina vagy más, olvadós sajt
        • frissen őrölt bors
        • petrezselyem

        Elkészítése:


        Nagy lábosban megforrósítjuk az olajat, és üvegesre pároljuk a zúzott fokhagymát. Hozzáadjuk a szeletelt hagymát, megsózzuk, és kb. 7 percig főzzük. Fedő alatt, kis lángon, kb. 25 perc alatt aranysárgára pirítjuk.

        Morzsolt oregánóval és balzsamecettel ízesítjük. Addig főzzük, amíg az ecet el nem párolog. Felöntjük a levessel, és 10 percig főzzük (ha le akarjuk fagyasztani a levest, akkor ennél a pontnál kell abbahagyni a főzést).

        A hagymalevest tűzálló tálkákba kanalazzuk, ráfektetünk 1-1 szelet bagettet, és ráfektetünk 1-1- vékony szelet sajtot. Grillsütőbe toljuk, és addig grillezzük, amíg a sajt el nem olvad. Frissen őrölt borssal és apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


        Forrás: Bill Granger: Most te főzz!

          2011. május 1., vasárnap

          Kakaós-mézes puszedli Anyák napjára




          Anyák napjára sütöttem ezeket a rögtön puha kakaós puszedliket. Ttudom, hogy torta illett volna, vagy minimum valami mutatósabb sütemény, de nem volt kedvem semmi nagyobb vállalkozásba fogni sütemény terén, meg úgyis imádjuk - bármely évszakban - a mézes süteményeket, így a puszedli mellett döntöttem.) Régóta keresem már a számomra megfelelő receptet - kritérium, hogy rozslisztet is tartalmazzon -, mert szerintem az "igazi mézesek" nem készülhetnek rozsliszt nélkül.

          Ugye nem lennék Mézigörl, ha nem rajonganék a mézes süteményekért. Mézes puszedliből is - ha tehetném - egy rakkattal meg tudnék enni. Dehát, sajnos nem lehet. Azért a süteményes dobozkámban mindig megbújik 1-1 darab, arra az esetre ha megkívánnám, vagy megkívánná valamelyik éhes manócska...




          Amúgy, lehet, hogy csak én nem voltam szemfüles, de az interneten nem találtam (eddig) olyan mézes puszedli receptet, ami rozsliszttel készült volna, mivel azonban "mézespusziehetnékünk" volt, így ki kellett találnom a mi ízlésvilágunknak megfelelő receptet. Gizi korábban posztolt puszedlijét vettem alapul. Annyival egészítettem ki, hogy fele mennyiségben rozsliszttelt, illetve 1 ek. szárított narancshéjat és 8. ek. cukrozatlan holland kakaóport is tettem bele. A sütemények tetejét pedig - az új gasztrokütyüm segítségével - meglocsoltam étcsokoládéval.





          A várakozásaimat teljesen felülmúlta ez a puszedli. Ebben a hideg időben (legalábbis itt a Balcsi környékén nem túl jó az idő) nagyon jól esett egy bögre forró tea mellé elrágcsálni. Isteni finom, rögtön puha, és fémdobozban sokáig eláll, már, ha marad belőle. :-DD Nálunk bizony, ha nem rejtenék belőle el néhány darabot, nemigen maradna! :-D


          Engedjétek meg, hogy megmutassam nektek a legújabb játékszeremet. Mióta megvettem alig tudok betelni vele. Igazán praktikus szerkentyű. Használhatjuk díszítésre, sütemények készítésére is. 6 darab dekoráló fejet tartalmaz, és egyszerűen tisztítható. Az ára hááát elég húzós - nekem is a Húsvéti Nyuszim tojta - de tényleg nem bántam meg, hogy írtam neki! :-DD 





          Jah, és majdnem elfelejtettem: itt szereztem be. Nem tudom, hogy nálunk forgalmazzák-e?!

          Még valami, aztán mára tényleg befejezem a csivitelést: ha van valakinek rozsliszttel készült, finom, puha mézes puszedli receptje, el tudná nekem küldeni?? Előre is nagyon szépen megköszönöm!



          Közérdekű: Ne felejtsétek el Bellynél a JÁTÉKOT!!!!